2021. július 6., kedd

Sellő suliváró játékok

A játékokat iskolába készülő gyerekeknek állítottam össze. Ezekkel a feladatokkal sikeresen készülhettek az iskolára és jól szórakoztok is majd közben. 

A memóriajátékhoz vágjátok ki a kártyákat és összekeverve fordítsátok  le. Mindig két kártyát lehet felfordítani. A cél a párok megtalálása.

Kisebbekkel csak egyszerűen terítsétek ki a felfordított kártyákat, és így keressetek párokat.

Nagyobbakkal sorrendes memóriát is játszhattok 4-8 kártyapárral.Tegyél ki 4 kártyát, a cél megjegyezni a kártyák sorrendjét.

Szótagolás - hangkeresés

A gyerekek szótagolva tanulnak olvasni, a szótagolás az elválasztáshoz is szükséges, ezért fontos, hogy jól menjen.

Nagyon fontos, hogy egy iskolába menő gyermek meg tudja különböztetni az egymáshoz hasonló hangokat, és egy szóból ki tudjon hallani egy bizonyos hangot. 

A kártyákat vágjátok ki és keverjétek össze, majd terítsétek ki. Az első feladat kezdőhang alapján párosítani a kártyákat. Második feladat a "k" hang kihallása. Harmadik feladat az "a" hang kihallása. Negyedik feladat megszámolni hány szótagból áll a szó, a megoldást csipesszel lehet jelölni.

korall (2) - kagyló (2)

polip (2) - pálmafa (3)

kókuszdió (4) - kardhal (2)

hal (1) - horgony (2)

teknős (2) - tengeri csillag (5)

szikla (2) - szörfdeszka (3)

bálna (2) - búvár (2)

csikóhal (3) - csiga (2)

Formakeresés - színezés

Ezek a játékok a szebb olvasást és a jobb szövegértést készítik elő és a számolást is gyakoroljátok velük.

 Számolókártya

Vágjátok ki a kártyákat. A kártyákat párosítani kell egymással.

Tükörkép - labirintus

Ezek a feladatok egyszerre fejlesztik a térlátást és a vizuo-motoros koordinációt.

 Kirakó

A vizuális alak-háttér differenciálást és a számolást is segíti ez a játék.

A számokat üvegkaviccsal is kirakhatjátok, hogy a gyermek érzékelje melyik szám mögött, milyen mennyiség van. 

Jó játékot !

A füzetet itt tudjátok letölteni.

2021. július 5., hétfő

Foci Fejlesztő Játékok

A játékokat iskolába készülő gyerekeknek állítottam össze. Ezekkel a feladatokkal sikeresen készülhettek az iskolára és jól szórakoztok is majd közben. 

A memóriajátékhoz vágjátok ki a kártyákat és összekeverve fordítsátok  le. Mindig két kártyát lehet felfordítani. A cél a párok megtalálása.

Kisebbekkel csak egyszerűen terítsétek ki a felfordított kártyákat, és így keressetek párokat.

Nagyobbakkal sorrendes memóriát is játszhattok 4-8 kártyapárral.Tegyél ki 4 kártyát, a cél megjegyezni a kártyák sorrendjét.

Sudoku

Vágjátok ki a kis kártyákat. Úgy kell elhelyezni őket a táblán, hogy minden sorban, oszlopban és sarokban egy ábra csak egyszer forduljon elő.

Hangkeresés

Nagyon fontos, hogy egy iskolába menő gyermek meg tudja különböztetni az egymáshoz hasonló hangokat, és egy szóból ki tudjon hallani egy bizonyos hangot.

Formakeresés

Ez a játék a szebb olvasást és a jobb szövegértést készíti elő.

Sorrendészlelés

Vágjátok ki és keverjétek össze a kártyákat, majd terítsétek ki. Párokat kell keresni. Azért nehéz ez a feladat, mert három elem ismétlődik és ügyelni kell az elemek sorrendjére.

Számoló kirakó

Vágjátok szét a kirakót. Ezzel a játékkal a számok sorrendjét lehet gyakorolni.

Vonalvezető

A helyes ceruzafogást, a ceruza biztos kezelését és az írás-olvasás irányát lehet ezzel a játékkal gyakorolni.

Képek és jelek - intermodalitás

A focisták ábrájához jelek tartoznak. Minden kép alá a megfelelő jelet kell rajzolni. Ezzel a játékkal a megfigyelőképességet és két dolog összekapcsolását lehet gyakorolni, aminek majd a betűtanulásnál lesz jelentősége.

Jó játékot !

A füzetet itt tudjátok letölteni.