2016. március 10., csütörtök

A számolási készség fejlesztése otthon




A gyerekek számolási készségét otthon is fejleszthetjük, kevés idő és pénz ráfordításával is. Talán nem is gondolnánk,hogy egyszerű házimunkák is mennyire fejlesztőleg hatnak gyermekünk készségeinek, gondolkodásának fejlődésére.


Segíthet a terítésben ( figyelemfejlesztés, síkbeli tájékozódás fejlesztése, gondolkodás fejlesztése), zoknik párosításában ( figyelemfejlesztés, észlelés fejlesztése, finommozgás fejlesztése, gondolkodás fejlesztése).


Főzhetünk-süthetünk együtt.

A nagyobb gyerekek segíthetnek a hozzávalók kimérésében - ezzel játékosan taníthatjuk nekik a mértékegységeket és a mértékváltást. A kisebbeknek kupacokat képezhetünk, becsülje meg miből van több . Az élelmiszerféleségeket csoportosíthatjuk : zöldségek, gyümölcsök, fűszerek és tejtermékek. Főzés közben beszélgethetünk arról, mit hogyan termesztenek, készítenek. Adhatunk konkrét számolási feladatot : pl.:hozz a kamrából négy szem krumplit.

Készíthetünk társasjátékokat :

Egy nagyon jó játék a számolós kirakó. Fejleszti a számolási készséget, a figyelmet, az észlelést, a finommozgást, a gondolkodást.
Szükséges hozzá : olló, ragasztó, filctoll, egy lap, egy kép ( a gyerek kedvenc meséjéről például )
A kép hátuljára ráragasztunk egy lapot. A lapot hat részre osztjuk, és mind a hat részre más-más számú pöttyöt rajzolunk 1-6-ig. Aztán a vonalak mentén felvágjuk.
A játékot úgy játsszuk, hogy a kirakós darabokat leterítjük a pöttyökkel fölfelé. A gyerek dob a dobókockával. Amelyik számot kidobta, azt a kirakós-darabot felfordíthatja. Ha az összeset felfordította, kirakhatja a képet.

Memóriajáték ( fejleszti a figyelmet, érzékelést ,a gondolkodást, az emlékezetet )

Szükséges hozzá : Pár ív matrica, olyan, amin 1-20- ig egyforma képek is vannak. Ha nincs matricánk reklámújságokat is használhatunk. Papír, olló, ragasztó.
Egyforma alakú lapokat vágunk és párosával kártyákat készítünk. pl.: 2-2 nyuszi, 4-4 autó stb.
Kis gyerekekkel először csak 12 pár kártyát használjunk, aztán lehet többet is. Képes felükkel lefelé fordítjuk a kártyákat és kettőt felfordítunk. Ha párt találunk, újra mi következünk. Akinek több párja van a végén az nyer.


Társasjáték

Szükségünk van egy A3-as lapra, és egyforma méretűre vágott kis lapokra ( ezek lesznek a kártyák ). A nagy lapra rajzoljuk rá bármilyen színessel a mezőket. Legyenek csillag alakú mezők : ha ide lép a játékos, szerencsekártyát húzhat. Legyenek olyan mezők, amikre valami rá van rajzolva : ha ide lép a játékos, feladatkártyát húz.
Már eleve azzal gyakorolja a számolást a gyermekünk, hogy dob, és lép.
Lássuk a szerencsekártyákat :
- még egyszer dobhatsz
- egy dobásból kimaradsz
- lépj előre 1, 2 ,3 ,4 ,5 mezőt
- lépj a következő rajzos mezőre
- lépj a következő csillagra stb.

Példák a feladatkártyákhoz :
- mondj 3, 4, 5 stb. gyümölcsöt, zöldséget, járművet, mesehőst, foglalkozást stb.
- sorold fel a hét napjait, az évszakokat stb.
- hány lába van a cicának, a kacsának, a bocinak , a kígyónak ! stb.
- hol lakik a róka, a fóka, a bálna , a teve stb.
- mit eszik a tyúk, a kutya, a béka , az elefánt stb.
- miből készül a sajt, a kenyér, a tejföl stb.
- mondj szavakat " b "-vel, " f "-fel, " k " -val stb.
- melyik állatnak van tojása ?
- hogy hívják anyát, apát, mamát stb.
- hol dolgozik apa, anya stb.
- hol laksz ?

Igazából nagyon sok feladatkártyát kitalálhatunk a gyerek korának megfelelően, és így nagyon sok mindent megtaníthatunk neki játékosan, amellett, hogy gyakoroljuk a számolást.


Boltos játék

Ehhez a játékhoz sem kell túl sok minden :
- Pár darab papír és színesek. A lapokat pénz méretűre vágjuk és kiszínezzük. Pontokkal vagy számmal rárajzoljuk az értékét, de úgy is játszhatjuk, hogy egy pénz = egy forint.
- Egy asztal a pultnak
- Tárgyak, amiket árulhatunk
A gyerekek nálunk mindig nagyon élvezik a boltos játékot.

Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogtok szórakozni a társasjátékok készítése közben és utána is, amikor majd kipróbáljátok a játékokat.

Játékok - tv helyett

http://www.blogcdn.com/slideshows/images/slides/251/604/7/S2516047/slug/l/amazonfiretv-freetime-1.jpg



Nem könnyű mindig új és új dolgokat kitalálni, hogy szórakoztassuk a gyerekeket , magam is állandóan keresgélek ötletek után, de a befektetett munka, nagyon megéri. A gyerekek nagyon élvezik a közös játékot, és én  is.
Ha együtt játszunk, eszükbe sem jut bekapcsolni a tévét!
Vegyük elő a régi fényképalbumokat, egyszeriben rengeteg érdekes, vicces jelenet jut majd eszünkbe. Mutassuk meg a képeken a kisgyereknek, milyen volt, amikor mi voltunk gyerekek, milyen játékaink voltak.
Kapcsoljunk be vidám zenét, toljuk félre a bútorokat, és táncoljunk gyermekünkkel föl-alá a lakásban. Párnacsata, zoknicsata, takarópalacsinta - na, mit rejtenek ezek a kifejezések? Csupa jó mókát!


Széklabirintus :

Rendezzük el a székeket labirintusszerűen. Hagyjuk,hogy a gyermek kússzon-másszon közöttük, átgyalogoljon rajtuk vagy vonatoztassa a székeken a plüssállatait.


Szalagváros :

Készítsünk utat úgy, hogy szalagcsíkokat ragasztunk fel a padlóra. Az egészen kicsi gyerekek egyszerű útpályának is örülnek, a nagyobbak élvezni fogják, ha van mellette parkoló, bolt, iskola vagy babaház is.


Boltos játék :


A kisgyerekek szeretnek boltosat játszani. Bármit árulhatunk a boltban, ami csak a lakásban előfordul. Játékpénzekkel, amit házilag is gyárthatunk, játékosan a számolást is gyakoroljuk.


Kuckóépítés :


Szivacsok, párnák, székek, takarók - ezek mind jók egy klassz kuckó építéséhez.


Papírdoboz :
Egy TV dobozára vágunk ablakot, ajtót, kész is a kis ház. A gyerekek festhetnek, zsírkrétázhatnak is rá.
Szélforgó :
Egy négyzet alakú lap, átlói majdnem középig bevágva, csúcsainak egyik fele a közepére hajtogatva. Egy gombostűvel hurkapálcára tűzzük, és kész is ! Hurkapálca helyett jó egy ceruza is.
Főzés közösen :
Főzhetünk együtt pudingot vagy pattogtathatunk együtt kukoricát is, de bármi sütés-főzésben benne vannak.

Pillangószendvics :

Vágjunk ketté egy szögletes kenyérszeletet átlósan, fordítsuk a két felet egy más felé, hogy pillangót formázzanak, kenjük meg őket és díszítsük a gyerekekkel közösen. Édesre és sósra is készíthetjük.


Sütik - sütés nélkül :

Szórjunk háztartási kekszet egy zacskóba és törjük morzsásra. Vágjunk fel gyümölcsöket nagyobb darabokra, tegyük bele őket a zacskóba és rázzuk fel a zacskót.


Jókedvű palacsinta :

Süssünk a szokásosnál kisebb palacsintákat és a töltelékkel rajzoljunk szemet és mosolygó szájat rá.


Gyümölcsjégkrém :

Pürésítsünk gyümölcsöt, tegyük kis tálkákba,poharakba és szúrjunk bele jégkrémpálcikát, majd fagyasszuk le.

Mártogatós :

A gyerekek imádnak mártogatni. Lehet sósat és édeset is készíteni. Gyümölcsöt, kekszet, kiflit, zöldséget lehet tejfölbe, joghurtba , olvasztott sajtba vagy csokiba mártogatni.


Játékok lufival :
Vegyünk egy nagy adag lufit, néha fújjunk fel egy-kettőt! A vidámparkba menet is legyen a zsebünkben!
• Ha elengedjük, rakétameghajtással repül
• Megtölthetjük vízzel vagy liszttel
• Labdázhatunk vele
• Sípot dughatunk bele
 Fecskendő :
Az orvosi fecskendő a legolcsóbb vízipisztoly, fürdőkádban ideális.
 Pingponglabda :
A pár forintos pingponglabda sok érdekességet rejt. Kosárba dobálhatják, szívószállal fújhatják, pingpongütőn vihetik egy kijelölt pályán. Nem szabad, hogy leessen. Kisebbeknek nem kell ütővel, nekik elég, ha egy kiürült vajas dobozban sikerül rajttól célig elcipelniük. Célba dobhatnak egy hullahopp karikába, amit nekünk kell tartani. Álljunk egyre messzebb. Ezt nagyobb labdával is lehet játszani.
Puzzle :
Vágjunk össze képeslapokat, amelyeken gyerekminták vannak, de ne túl apróra, csak 3-4 darabra, életkortól függően és kérjük meg, hogy rakja össze a gyermek.
Színező, ragasztó:
Vágjunk ki (ezt érdemes előző este és jó sokat) reklámújságokból különböző képeket. Ragasszuk fel üres lapokra. ha van kedve a gyermeknek rajzolhat is a képekhez. A legkisebbek is nagyon ügyesen el tudják már helyezni a képeket a lapon, igaz a ragasztókenésben még segíteni kell nekik. Használjunk stiftragasztót és ügyeljünk a vásárlásnál arra is, hogy ne tartalmazzon káros anyagokat!
Origami :
Hajtogassunk papírrepülőt és nézzük kié száll szebben. Próbáljunk többféle formát létrehozni.
Gyurma :
Gyurmázunk, készítsünk együtt sóliszt-gyurmát.
Házi sóliszt-gyurma elkészítése:
60 dkg sima lisztet, 30 dkg sót és 5 evőkanál olajat összekeverünk egy nagy edényben. Hozzáadunk 2-3 pohár vizet. ha a tészta ragacsossá válik, akkor tegyünk még hozzá kevés lisztet. Könnyen kezelhetőnek kell lennie. Színezhetjük is, ételfestékkel, pár cseppet hozzáadunk majd jól összegyúrjuk. Ha illatos gyurmát szeretnénk, akkor keverjünk bele egy csepp illóolajat. Nejlonban és hűtőben tárolva 3 hétig is eláll.
 Az elkészült sóliszt figurákkal lehet színházasat játszani. Formákat nemcsak gyúrogatni lehet, érdemes beszerezni minél több süteményszaggató formát is. Már kapható állatos, fa, gomba, négyzet, kör, háromszög alakú, ezek remek segítői lehetnek a gyerekeknek játék közben.
Festés :
Ehhez szintén készíthetünk házilag festéket, de vehetünk temperát is.
Házi ujjfesték:


20 dkg búzakeményítőt oldjunk fel egy kis hideg vízben. Adjunk hozzá 4 pohár forró vizet, és forraljuk fel. Sűrűsödésig főzzük. Vegyük le a tűzhelyről és keverjünk bele 4 dkg tiszta fehér szappanpelyhet vagy szappanport. Ételfestékkel színezhetjük. Műanyag tojástartóban remekül tárolhatók a különböző színű festékek! Ha kész a festék, kezdhetjük a festést.
Az ujjunkkal, ecsettel, vagy pecsételhetünk is. Pecsétet készíthetünk zöldségekből, krumpliból, sárgarépából. Használjunk fel minél több zöldségfélét, hogy változatos mintákat kapjunk és a színek is különbözőek legyenek. A formákat kicsi, de éles késsel vágjuk, háromszöget, négyzetet, csillagot. A széleket finoman vágjuk be, hogy ki tudjuk emelni a felesleges darabokat.
Gyöngyfűzés :
Ékszereket készíthetünk tésztából, ha a száraztészta darabokat festékkel befújjuk (nem kötelező!), és hagyjuk megszáradni. Felfűzzük damilra és már kész is a karkötő vagy nyaklánc.
Homokozó a lakásban :
Tengerparti hangulatot varázsolhatunk a lakásba, ha megtöltünk egy nagy tepsit vagy a nagyobb edényt, babakádat, lavórt kukoricaliszttel vagy akváriumhomokkal. Az edényt tegyük egy régi lepedőre, mellé tegyünk egy napozótörölközőt és a homokozó játékokat vagy kis üres flakonokat, edénykéket.
Játék a buborékkal:
Ha egy nagy edénybe vizet és könnymentes babasampont teszünk, és a gyermeknek adunk egy habverőt, pillanatok alatt hatalmas habos hullámok lesznek.
Szappanbuborék-fújót is könnyen készíthetünk otthon.
Oldjunk fel 1 pohár könnymentes sampont 2 liter vízben. Adjunk hozzá 1 pohár glicerint és kezdődhet a buborékfújás. Ha nincs műanyag fújónk, akkor használhatunk szívószálat, műanyag rácsokat, rácsos kosarat, sokfélét, csak szét kell nézni a konyhában.
 Tanuljunk verseket, dalokat, mondókákat!
A gyermekek kedvelik a ritmikus dolgokat, érdemes minden nap foglalkozni velük. Hallgassunk zenét is, remek gyermekdalos lemezek vannak: Halász Judit, Gryllus Vilmos, Tamkó Sirató Károly versei stb. Rajzoljatok, vannak rajzoltató mondókák is, pl. pont, pont vesszőcske, készen van a fejecske, kicsi nyaka, nagy a hasa, készen van a török basa.
Gombfűzés:
Fűzzünk fonalra gombokat. Ezzel gyakorolják a színeket és a kézügyességet is fejleszti.
Bújócskázzunk, vagy rejtsünk el dolgokat ( kincseket ) a lakásban, amit a gyerekek megkereshetnek. Ezt a nagyobb gyerekek is nagyon élvezik. Még izgalmasabb elemlámpával keresni a sötétben.
 
Bábozás :
Papírhasábokból készítsetek hengereket, amiket majd az ujjatokra húzhattok. A hasábokra rajzoljatok figurákat még a legelején, és ha minden kész, kezdődhet az ujjszínház!
Régi zoknikból, kesztyűkből is nagyon egyszerűen lehet bábokat készíteni, de lehet bábozni az otthoni plüssállatokkal is. A gyerekek imádni fogják ! Először csak nézni szeretik majd, de később remek bábelőadásokkal fogják szórakoztatni a családtagokat.
Nyomdázás :
 A4-es papírlapot hosszában kettéhajtunk, majd újra kinyitjuk. temperából pár különböző színű pöttyöt nyomunk a felezővonal környékére, azután a papírt lehet hajtani és lenyomkodni, hogy meglássuk milyen lesz a kép.
Olló – papír:
Egy papírlapot félbehajtunk vagy négybe. Ollóval félköröket vagdosunk a szélekre, aztán kihajtjuk a lapot. Készen van a terítő és mind más formájú lesz! Ugyanígy kör alakú lapból hópelyheket is varázsolhatunk az ablakra.
Halászat:
Keressünk olyan újságokat, amelyekben vannak halas képek vagy tengeri élőlények. Ezeket vastag kartonra felragasztjuk és formára vágjuk. Minden halacskára 1-1 miltonkapcsot rögzítünk, egyszerűen átszúrjuk valahol. Sétakor begyűjtött rövidebb botokra vagy lufis műanyag pálcára fonalat kötünk, és a végére ráragasztunk egy kis mágnest.A horgászbottal ki kell pecázni a halacskákat, amelyeket egy edénybe vagy kartondobozba (ki is színezhetjük tengerszerűre) tettünk.
Önthetünk gipszmintákat:
 A gipsz olcsó, sablont kell csak beszereznünk, de sokszor az előző évi adventi kiscsokis naptár műanyag mintái is nagyon aranyosak. A mintákat ki lehet festeni temperával.
Képecskék:
Ragasszunk  képeket magvakból (borsó, mák, lencse, bab, dió, mandula) vagy gyűjtött levelekből, kavicsokból, szárított virágokból, hulladék anyagokból. Ezeket folyamatosan lehet gyűjteni, amikor sétálunk.
Kreatív tárgyak:
Skatulyákból szekrénykék készülhetnek, dobozokból, régi üres joghurtos poharakból bútorok,robotok, rongyokból a babáknak ruhácskák, flakonokból , úszó járművek, rakéta .
Pompás virágoskert:
 A virágültetés is új lehet, és ahhoz, hogy tavasszal pompás virágszőnyegben gyönyörködhessünk, még az enyhébb őszi hónapokban kell elültetni a hóvirág-, a krókusz-, a jácint-, a nárcisz- és a tulipánhagymákat. Ha csak novemberben ültetünk, a hagymák fölött a talajfelszínt feltétlenül takarjuk be vastag réteg lombbal vagy szalmával, különben a hagymák nem gyökeresednek meg kellőképpen a komoly hidegek beálltáig s tavasszal csak csenevész levelet hajtanak. Ha otthon ültetünk, akkor ez nem kell.
Sárkány eregetés: Ha még nincs olyan hideg, de fúj a szél, eregessünk sárkányt!
 Programok:
Menjünk színházba, játszóházba, hívjunk vendéggyerekeket, velük gyorsabban telnek az órák és a játék is mulatságosabb, ha többen vannak.

Fejlesztő játékok a diszlexia megelőzésére


Képtalálat a következőre: „schoolers”


A beszédszervek mozgásának tudatosítása:

- Csoportosítsuk a szavakat a szerint, hogy a kezdőhang széles vagy kerek ajaknyílással képzett:

alma, óra, ásó, ág, eper, orr, elefánt, egér, eső, ing, ágy, angyal, iránytű

Ezt jó , ha tükörben is megfigyeljük a gyerekekkel.


- A hangszalagok működésének megfigyelése :

Tegyük a kezünket a torkunkra és mondjuk ki a következő hangokat : v, f, zs, s, z, sz, m, n, h, c

A zöngés hangoknál morog a torkunk, a zöngétleneknél nem.

A mondatalkotás gyakorlása :


- Mondatbővítés : Apa olvas.
                         Apa könyvet olvas.
                         Apa a szobában könyvet olvas. stb.

- Mesemondás megadott szavakkal :

  anyuka, kislány, park, kiskutya, együtt, kék -  ezeknek a szavaknak a felhasználásával találjunk ki egy történetet.

- Egy történet képeinek sorba rendezése, majd elmesélése. Ezzel nemcsak a beszédet fejlesztjük, hanem a    térbeli és időbeli tájékozódást is.

Hangokra és szótagokra bontás :

- Mely szavak kezdődnek így " te " ?

bohóc, tető, fa, teve, telefon, labda, tea, tenyér, perec, hal, tenisz

- Úgy is lehet játszani, hogy szavakat kell kitalálni egy bizonyos szótaggal, például " ka ".
kanál, katona, Kata

- Keresd a hangot ! Van -e a szóban " a " ?

alma, banán, cseresznye, körte, szilva, eper, szeder, dinnye, barack, málna

- Hol hallod a kígyó " sz " hangját ? Ha a szó elején kösd a képet a kígyó fejéhez , ha a végén, akkor a kígyó farkához, ha a szó közben a kígyó testéhez !

ananász, busz, gesztenye, kertész, koszorú, nyuszi, oroszlán, szeg, szemüveg, szív, szék, vadász

- Szólánc - hanggal : alma, asztal stb.
             - szótaggal : aj -csa  stb.

- Mondj verseket szótagolva, minden szótagnál tapsolj !

Szókincsfejlesztés :

- Olyan képeket keresünk, amelynek egynegyede nincs meg a gyermek aktív szókincsében. Amikor bővült a szókincse az adott szavakkal, csoportosítjuk a szavak képeit főfogalom alapján : pl.: járművek, madarak, szerszámok stb. Egyébként nagyon sok mesekönyv is van a boltokban, amit a szókincs fejlesztésére találtak ki és tematikusan tartalmazzák a szavakat . Az én gyerekeim kimondottan szerették ezeket a könyveket.

- Úgy is lehet játszani, hogy a főfogalmat adjuk meg, és ahhoz keresünk szavakat .
Például : Mondj gyümölcsöket, háziállatokat, foglalkozásokat stb.!

- Ellentétpárok keresése :

éjszaka- nappal, kicsi - nagy, hideg - meleg , rövid - hosszú stb.

Esetleg szavakat vagy képeket is gyűjthetünk a meglévő ellentétpárokhoz.

- Rokon értelmű szavak keresése :

például : mosolyog, kacag, nevet stb.

A téri tájékozódás fejlesztése :

Irányok :

- Egy lapon halak, autók stb. vannak. Kétféle színnel színezünk , attól függően, hogy merre haladnak. ezt lehet nehezíteni, hogy az erre- arra irányt kibővítjük a föl - le irányokkal és négy színt használunk.

Az irányokat karmozdulatokkal is gyakorolhatjuk, ezzel a gyermekünk testsémáját is fejlesztjük.

- Meg kell tanítani a gyermekkel a " jobb " kéz fogalmát. Ha ezt úgy próbáljuk megtanítani, hogy a gyerek kezére jelzést teszünk, azzal csak hátráltatjuk a tanulást. A legjobb, ha a " jobb kéz " fogalmát a bemutatkozáshoz kötjük.  Ez lesz a " bemutatkozó kezünk ". Később a " bal " fogalmának rögzítéséhez megkeressük, hol dobog a szívünk. Megállapodunk a gyerekkel, hogy a feladatokat pl.: pálcikák, korongok stb. kirakását ezentúl mindig bal oldalról kezdjük. Ez azért fontos , mert így rögzül benne az olvasás és írás iránya, amire az iskolában szüksége lesz.

- Labirintusjátékkal is fejleszthetjük a téri tájékozódást.

- Rajzolj labdát a fa mellé, az asztal alá, a kosárba, a kislány elé ... stb.!

- A " Mókusok , ki a házból ! " játék is nagyon jó e készség fejlesztésére.

Tájékozódás a saját testen :

- Mutasd meg, hol van a könyököd, a térded, a nyakad , a tüdőd, a gyomrod stb. !

- Érintsd meg a bal kezeddel a jobb térdedet, a jobb kezeddel a bal combod stb. !